3. rész

*MinRi pov*

Amikor bejött a szobába, hirtelen nem tudtam mit gondolni. SungGyut azonnal kiküldte, és csak ketten maradtunk. Hirtelen a földön találtam magam, de rögtön felállva jeleztem, hogy minden rendben. Nem tudtam mit gondolni, hogy vajon miért jött. 
- Szia. - köszöntem neki vissza, majd néma csendben vártam, hogy mit akar.
- Nem tudom mi késztetett arra, hogy én ide jöjjek, de valamit csak mondanom kell. - mondta, majd én végig őt figyeltem. - Én voltam az egyetlen aki tiltakozott, hogy új stylist kell. Nem akartam, és így is van még rajtad kívül 2. Nekünk eddig ez a kettő pontosan elég volt. Nem tudom miért akartál idejönni. Most vagy csak miattunk, vagy tényleg komolyan gondoltad a melót. De engem ez nem érdekel. Csakhogy tudd, ne várj tőlem mást. Nem fogok jópofizni neked, és semmi hasonló. Nem foglak titeket ott hagyni, de ne várd hogy majd innentől kezdve mert én hozzád szóltam most már minden rendben lesz. 
- De nem értelek. Elmondta SungGyu, hogy 2 éve volt egy barátnőd, akiben csalódtál, és most nem engedsz magad közelébe senkit. Megmondjam az őszintét? Utálom az ilyen fiút, hogy hiába eltelt 2 év, még mindig maga alatt van. Ettől nem lesz jobb sehogy sem. Szóval ha megakarod magad utáltatni velem akkor csak tessék. Most ki lehet fáradni. - mutattam az ajtó felé, mire lazán megfordult és kiment. Még válaszra sem méltat, de kit érdekel. Innentől a kedvem megint valahol a föld alatt keresi az utat, hogy még lejjebb menjen. Ismét az ágyra dőltem le, és végül is el sem hiszem, hogy hozzám szólt. Utálom! Utálom, tényleg. Ilyen bunkó gyereket szerintem még egyet nem szült a világ. Ránéztem az órára és 21:34 volt. Hogy elment az idő. Még erőm sincs arra, hogy felkeljek, és elmásszak a fürdőig. Most annyira, de annyira kattog az agyam ezen a fogyatékos emberen.  Az ajtón ismét a kopogást hallottam, de meg sem tudtam szólalni. A szemem csukva, és már az álom is keres engem. Nem szóltam vissza, csak feküdtem továbbra is az ágyon. A kopogás nem igazán szűnt, így valaki benyitott.
- MinRi! Minden rendben? - jött be valaki a szobába, de nem láttam, mert háttal voltam az ajtónak. De a hangjából ítélve SungGyu lehet. - Mi volt? - nem válaszoltam, csak feküdtem tovább. Odajött hozzám, és megfogta a kezem. - Nem akarod elmondani? 
- Igazából, semmi jó. - válaszoltam halkan, szinte suttogva. - Nem fog még megváltozni. Asszem, soha nem fog változni. De tudod mit? - ültem fel az ágyra, majd az előttem guggoló SungGyu szemébe néztem. - Engem nem érdekel. Ha bunkó, akkor bunkó. Majd próbálom elkerülni. Megyek iszok valamit. - mondtam majd felálltam, és elindultam az ajtó felé. Sietve mentem le a konyhába, hogy csinálok teát magamnak, mire megéreztem valaki mozdulását mellettem. Nem néztem oldalra sem, csak elővettem a kedvenc bögrém, majd a konyhaszekrényre helyeztem el. A csendességből ítélve WooHyun az, szóval inkább hátat fordítottam neki. Hangos csattanást hallottam a földön, mire megfordultam, és kedvenc bögrém a padlón landolt.
- Ezt nem hiszem el. - néztem rá, majd próbáltam összeszedni a bögrém darabkáit. - Remélem most már büszke vagy magadra. Csak nyugodtan, törj össze mindent, és engem is légyszíves. - szinte kiabálva mondtam neki, de igazából meg sem hatotta. - Elegem van belőled!
- Mi ez a hangzavar? - jött ki Sungyeol. Amikor meglátta, hogy a bögre el van törve, azonnal megfogta a kezem, és arrébb húzott.
- Legalább gyere el onnan. Majd én felszedem. - mondta, majd leguggolt, és kezével próbálta felszedni.
- Ne a kezeddel, még megvágod magad. - mondtam neki, majd elmentem a seprűért. Kezébe adtam, és ő összeseperte. Nem akartam, hogy ő csinálja, de rendes, segítőkész, nem úgy mint egyesek, akik szándékosan lökik le a konyhaszekrényről a kedvenc bögrémet. Most holnap mehetek venni egy újat. 
- Csakhogy tudd, azt a bögrét az apukámtól kaptam. És ha valamit az apukámtól kapok, azt mindig megtartom, és szentnek fogom fel. De köszönöm szépen, hogy ezt is elvetted tőlem. - néztem rá, majd mindent és mindenkit otthagyva felszaladtam a szobába. Lehet nem kellett volna most elfutni, de már szó szerint irritál a jelenléte is, főleg ezek után. Az ágyat megcsináltam, és pizsimmel együtt indultam a fürdő felé. Belenéztem a tükörbe és legszívesebben most összetörtem volna darabokra. Gyorsan lezuhanyoztam, majd felöltöztem. Elindultam a szobám felé, és útközben SungGyuba ütköztem.
- Te még nem alszol? - kérdeztem tőle, majd elkísért a szobámig.
- Nem, megvárom míg elalszol. - mosolygott, és bementünk mindketten a helyiségbe.
- Nem muszáj megvárnod. Most úgy sincs kedvem még aludni sem. Most idegességemben mennék sétálni egyet. De aludnom is kellene mert holnap el kell kezdenem legalább tervezni. Sehova nem fogok haladni valaki miatt, mert csak az idegességet hozza rám. Semmi biztató szó vagy valami. Inkább " Én voltam az egyetlen aki tiltakozott, hogy új stylist kell." - fejeztem ki magam, és hangját próbáltam utánozni. - Elegem van belőle. Még inkább átmegyek én is a B.A.P-hez. Feladom a jelentkezésem és elmegyek.
- Neeem. Nem mehetsz sehova. Ne is gondolj ilyenekre. Mi szeretünk, de őt meg felejtsd el. Kerüld el, ne is foglalkozz vele. Hányan mondtuk már ezt neked? - próbált nyugtatni, de nem nagyon hat meg. Jó, azt nem gondoltam komolyan, nem megyek el, de ha így folytatja felakasztom magam. 
- Mindegy, fekszek. - mondtam, majd toltam az ajtó felé. - Holnap beszélünk. Jó Éjt!
- Jó Éjt! - mosolygott, majd kiment. Lefeküdtem, és a sötétséget bámultam. A szemeim nem igazán akartak leragadni. Jut eszembe, ha már fent vagyok apuéknak megígértem, hogy minden nap írok neki, szóval gyorsan begépelek pár sort és elküldöm. Mikor mindezzel végeztem, kezembe vettem kedvenc plüssöm amit HaNatól kaptam, majd becsukva szemem elkezdtem számolni a bárányokat. 



*WooHyun pov*

Hiába mondtam el dolgokat MinRinek, a fele sem igaz az egésznek. A bögréjét is véletlenül löktem le, nem volt szándékos de egyből nekem áll. Igaz, nem válaszoltam de kicsit mélyre hatolt. Amikor felment hallottam, hogy elmegy a fürdőbe, így gyorsan bementem a szobájába, és leraktam valamit a ruhái közé. Bár, reménykedek nem veszi észre. Megvárom míg elalszik és inkább érte megyek. Mentem volna fel, amikor láttam, hogy ismét SungGyu jön ki a szobából. Elbújtam a fal mögé, hogy még véletlenül se lássanak meg. Mikor mindenki elment a szobájába, én még ott voltam és vártam. Menjek, ne menjek? Rögtön úgysem fog elaludni, ha pedig annyiba hagyom a dolgot, akkor reggel meg úgyis észreveszi. - Hyung! Hyung! - kiabált valaki. Az a valaki a kis maknae volt, engem keresve.
- Pszt! - szóltam rá, majd odahúztam magamhoz. - Mi a bajod? 
- Gyere már, mert egyedül nem tudok aludni. - mondta, dörzsölve a szemét. Aissh....Most muszáj vagyok ott hagyni az egészet.
- Menjünk. - mondtam unottan, és elindultunk a szobába. Egy utolsó pillantást vetettem arra az ajtóra, majd végleg a szobánkban kötöttünk ki. SungJong hamarabb lefeküdt, de én még zuhanyozni sem voltam. Ha most kimegyek, megint utánam jön. Jól van. Szuper. Mindegy. Lefeküdtem, majd kerestem a legszebb álmokat. 

Reggel SungJong pakolására keltem. Legjobb.
- Mi a fenét csinálsz? - ültem fel, majd szememből kidörzsöltem a fáradtságot. 
- Pakolok?! Amúgy lemennél a boltba? Elvileg neked kellene. - mondta, majd szó nélkül felálltam, és a lehető leggyorsabban indultam a fürdő felé. Nem néztem az órára, csak siettem. Amint kiléptem láttam, hogy SungGyu és MinRi ismét együtt. Miért zavar engem? Nem zavar. Gyorsan lezuhanyoztam, majd mentem kifelé bekapni valamit. Ja, hogy nincs is itthon semmi.
- Elmentem a boltba. Elmentünk. - fogtam meg MinRi kezét, és egyenesen az ajtó felé húztam.
- Hé - hé! - kiabált utánam, de meg se hallva az egészet, már mentünk is kifelé. - Ugyan, ne kérdezd meg, hogy elmegyek e veled. Persze, elmegyek. Ne is zavartasd magad. Amúgy épp terveztem volna a ruhátokat... - közbeszólva, kezem tettem a szájához.
- Fejezd be. Ne beszélj annyit. Ha már úgyis itt vagy, nyugodtan eljöhetsz velem vásárolni. - mondtam, majd ismét csuklóját fogva elkezdtem húzni. Hallottam, hogy dünnyög magában, nem tudtam kivenni mit, de most nem is érdekel.
- Most azt hiszik az emberek, hogy épp rabolsz elfelé. - kiabált nekem, de ismét meg sem hallom. 
- Az ott Nam WooHyun! - hallottam az egyik lány hangját a messziből, mire megálltam és körbenéztem.
- Basszus! Futás! - kiabáltam MinRinek, és erősebben szorítottam csuklóját. - Elfelejtettem elrejteni magam, mert állandóan itt vagy.
- Ki mondta, hogy hozz magaddal? Nem tudtál nyugodtan eljönni egyedül? - lihegett mellettem, de még nem állhatunk meg, mert a fanok futnak utánunk. 5 perce már biztos futunk, és amikor megláttunk egy utat, egyből befordultunk, de pech, mert zsákutca.
- Basszus! - néztem körbe, de nem tudtam semerre az utat. - Most mit csináljunk? 
- Most nem állhatunk meg gondolkozni! - engedte el a kezem, és nem volt más választásunk, be kellett mennünk valakihez. Az egyik legközelebb házhoz mentünk, ahol kopogtunk, és egy 40 év körüli nő nyitotta az ajtót.
- Jó Napot! - hajoltam meg előtte. - Tudja, én Nam Woohyun vagyok az Infiniteből, és most van egy problémánk a barátnőmmel. Nem tudna minket legalább egy fél órára beengedni? 
- Barátnő? - ütötte meg a hátam, szinte olyan erővel, hogy majdnem a nő ölébe borultam.
- Persze, jöjjenek csak be. - intett a nő, és mi azonnal már bent is voltunk.
- Köszönjük szépen, tényleg nem leszünk sokáig. - mondtam, majd a nő intett, hogy üljünk le nyugodtan a kanapéra.
- Hozok nektek üdítőt. - mondta, majd elment a konyhába.
- Idióta. - nézett rám MinRi, mire én tényleg nem tudtam mit mondani. Elrángattam, és most itt ülünk egy ismeretlen lakásba. A nő egyedül, ki tudja, még lehet készül valamire, túl rendes. Amikor idejött a nő, hozta az üdítőt, majd leült velünk szemben.
- Szép kis barátnőd van. - mondta a nő, mire mindketten meglepődve néztünk egymásra. Köpni nyelni nem tudtam.
- Nos.... - nevettem. - Ő nem a barátnőm. 
- Azt mondtad kint, hogy ő a barátnőd. - mondta a nő mosolyogva.
- Azt mondtam volna? Nos, nem úgy értettem. Csak egy barát. - Dee.... - húzódtam MinRihez, és megfogtam a kezét, de ő egyből vette az adást, és rögtön elhúzódott tőlem.
- Fejezd be Woohyun. - vett fel egy erőltetett mosolyt. Hogy fogunk mi innen kijutni?
- A lányom szereti az Infinitet. - mondta. - Azt hiszem mindjárt megérkezik, ha szeretnétek megismerni őt, akkor még maradjatok csak nyugodtan. 
- Szia anyuu - kiabált egy lány az ajtóból, mire mindketten odanéztünk.
- MinRi... - néztem rá.
- Igen, tudom. Látom. - ő is észrevette. A lány az volt aki észrevett minket a város közepén. 
- Ömm... Azt hiszem mi most megyünk. Örültünk. - mondtam, majd álltam fel, de a lány az utunkat állta. - Kiengedsz? - mosolyogtam rá, de még egy Nam WooHyun mosoly sem hatotta meg. - Légyszíves. - mosolyogtam még mindig.
- A barátnőim itt vannak kint. Szóval jobban járnátok, ha nem itt mennétek ki. De tessék. - állt félre, mire mi vettünk egy 180 fokos fordulatot.
- Van hátsó ajtó is? - néztem a nőre.
- Arra. - mutatott az ajtó felé, mire megfogtam MinRi csuklóját és elindultunk az ajtó felé. Mikor kinyitottuk az ajtót, semmi nem tárult elénk, csak a sötétség. Mire észrevettük magunkat már be voltunk zárva egy üres szobába. Próbáltam nyitni az ajtót, de nem jött össze, mert semerre nem mozdult az ajtó.
- A k..... - káromkodtam volna egy nagyot, de inkább csendbe voltam. - Ez igen. Mi ez? Ezek Nam WooHyunt bezárták egy valamibe. MinRi. - néztem rá szépen, de nem hatotta meg.
- Nem érdekel Nam WooHyun. Miért kellett eljönni? Miért ide? Miért nem tudtunk felhívni valakit? Miért? - nézett rám, mire mindketten már nem tudtunk mit csinálni.
- Te mondtad, hogy most nem állhatunk meg gondolkozni. Talán fel is tudtunk volna hívni valakit. - néztem egyenesen a szemébe.
- Még engem hibáztatsz? - szállt vitába velem. - Hol a telefonod?
- Pillanat. - mondtam, majd elkezdtem keresni a telefonom a nadrágom zsebeiben, de nem találtam. - Nincs meg.
- Mi az, hogy nincs meg? Én még fel sem tudtam venni az asztalról, mert te már húztál kifelé. Szuper vagy Nam WooHyun. - idegességében, már a földre ült le, és fejét támasztotta kezével. Leültem mellé, mivel más választásunk nem volt, így csak ültünk, és ültünk. 
- Hogy fogunk innen kijutni? - nézett rám, de választ nem tudtam adni. 
- Ne aggódj, csak kijutunk majd valahogy. - próbáltam nyugtatni, de jelen helyzetben egyikőnk se tud mit csinálni. Megfogtam a kezét majd itt ültünk ketten, és vártuk a megváltást.



*SungGyu pov*

- Elég rég odavannak. MinRi telefonja itthon, és WooHyuné pedig elvileg nála, de nem veszi fel. - mondtam Sungyeolnak aki itt ül mellettem a kanapén. Már kezd sötét lenni, és MinRi telefonja már vagy kétszer csörgött. HaNa hívta, de nem vehetem fel. Megint elkezdett csörögni.
- Vedd már fel. - szólt rám Sungyeol. Felvettem.
- Itt SungGyu. - szóltam bele a telefonba. - Nem tudom hol van MinRi. Elmentek még reggel WooHyunnal a boltba, de még nem jöttek vissza. WooHyun pedig nem veszi a telefont.
- Óh értem. Hát ha hazaérne, megmondanád neki, hogy kerestem, és hogy hívjon fel? -szólt vissza.
- Persze, megmondom neki. - mondtam, majd leraktam a telefont. 
- Hova lettek ezek? - kérdezte Sungyeol, de választ nem tudtam adni. Ezek ketten úgy elmentek, hogy vissza már nem találtak. Valamit kell kezdeni.
- Menjünk egy kört, rendben? Rosszat érzek. - mondtam, majd felálltam és elindultam az ajtó felé.
- Várj meg. - szólt utánam Sungyeol. Elindultunk a város felé, majd be a központba. Sehol senki. Nem találtuk őket. Sungyeol próbálta közbe hívni WooHyunt, de még semmi válasz. Mindenhol bekerestük őket, megkérdeztük az embereket, hogy nem e látták Nam Woohyunt, és egy lányt vele, de mindenki csak azt mondta, hogy bárcsak látták volna őt. Pár rajongó így is kiszúrt, szóval muszáj volt autogramot adni. Ezzel is elment az idő, de semmi változás. Már este lehetett amikor elindultunk hazafelé.
- Semmi. - néztem Sungyeolra, és a para azért bennem volt. A kedvem az szörnyen rossz volt, és már nem is tudtuk őket hol keresni. Hazaérve, már vártak minket a többiek.
- Woohyun és MinRi nem jött még haza? - néztem Myungsoora, akinek a válasza csak egy fejrázás volt. 
- De ők hol is vannak most? - nézett rám Hoya is, aki végre a 3 nap alatt megszólalt. 
- Nem tudjuk. WooHyun nem veszi a telefont. Most voltunk a városba, meg a központban hátha találkozunk velük de semmi. MinRi telefonja itthon. Szóval most várunk. Mást nem tudunk. Biztos elmentek valamelyik csapathoz, akikkel épp összefutottak, nem tudom. - mondtam, majd elindultam a szobámba. Ha holnapig nem jönnek haza, akkor tényleg baj van. Nyugodtan le sem tudtam feküdni. Kattog az agyam, hogy hova mehettek. MinRi még most jött, és már nincs itt. 
- Hyung. - jött be a szobába SungJong. - Nem aludhatnék veletek az este. Egyedül nem szeretek aludni, tudod. És most, hogy nincs itt WooHyun, nem akarok egyedül lenni.
- És ki mellett szeretnél aludni? Mert csak két ágy van. Sungyeol vagy én mellettem? - néztem rá. 
- Melletted. - mondta, majd elkezdtem az ágyat csinálni. Igaz, csak egy személyes, és épp hogy befér mellém, plusz kicsit félre is érthető. Amikor mindketten elhelyezkedtünk az ágyon, én még a plafont bámultam, és vártam. A szemem nem ragadt lefelé, és mikor ránéztem az órára 22:24 volt. Még mindig semmi. 

Hamar elaludtam az este, de szempilláim azonnal kipattantak, és rohantam MinRi szobája felé, szegény SungJongot felkeltve. Bekopogtam a szobába, de semmi válasz nem érkezett. Benyitottam, és az ürességgel találtam magam szembe. Az ágyon senki nem feküdt, és minden ugyanúgy volt elhelyezve, mint azelőtt. Első dolgom ismét WooHyunt felhívni. De ismét nem vette fel. Semmi válasz nem érkezett. Más választásom nem volt, felhívtam a menedzsert.
- Reggelt! - szóltam bele, ahogy felvette. - Baj van, illetve nem tudom, hogy bajnak mondhatom e.
- Mi történt? - kérdezett.
- WooHyun és MinRi tegnap reggel elmentek elvileg a boltba, de azóta nem jöttek vissza. Voltunk Sungyeolal körbenézni a városban, a központban is voltunk, de semmi. WooHyun nem veszi a telefont, a MinRié pedig itthon. - hadartam el mindent. - Mi legyen? 
- A héten interjú azt remélem tudjátok. - világosított fel. - Pénteken. Ha addig nem jönnek haza, akkor lemondom.
- Szuper. MinRi a héten jött, és ma szerda van.  Akkor addig keressük, ugyanis WooHyun nélkül nem tudunk interjúra menni. - mondtam.
- Remélem hamar hazajönnek. 2 napotok van. - mondta. - Majd hívlak titeket! - majd lerakta a telefont. Szuper. Rohantam be a szobánkba ahol SungJong még javába az ágyat nyomja, Sungyeol pedig arra ébredt, hogy berontottam.
- Mi történt? - nézett rám a fáradt szemeivel.
- Hívtam a menedzsert. 2 napunk van megkeresni őket, mert pénteken interjú. Szóval, vagy elmegyek egyedül, vagy mindenki jön velem keresni. Ti döntötök. - mondtam, majd előkapartam a mai ruhát, és elindultam a fürdő felé. Ha mondható 2 percnek a zuhanyzásom, akkor annyi volt. Gyorsan felöltöztem, majd kimentem a konyhába kaját csinálni. Közben mindenki felkelt, és mindenkinek elmondtam, hogy meg kell keresni WooHyunt, és MinRit.
- Hol fogjuk őket keresni? Ugyanis, ha valamelyik rajongó elvitte őket, vagy rájuk szálltak, akkor mi lesz? - nézett rám Sungyeol.
- Nem tudom. Addig megyünk, míg meg nem találjuk őket. - válaszoltam. - Pénteken interjú, és ha addig nem érnek haza az egész lefújva.

*MinRi pov*

- Engedjenek ki! - kiabáltam az ajtó túloldaláról, de semmi válasz nem érkezett. WooHyun a földön ülve várta a megváltást. - Mi lenne ha nem ülnél a földön, hanem mondjuk segítenél? 
- Miben segítsek? Hogy segítsek? Nem fogják kinyitni az ajtót. De csak próbálgasd, kiabálj, én meg majd megsüketülök itt melletted. - jött a válasz.
- Jó akkor rúgd ki az ajtót. - ajánlottam fel neki, mire nagy nehezen felállt, és a szemembe nézett.
- Szerinted, hányszor próbáltam kirúgni az ajtót? Sikerült? Nem. Akkor meg légyszíves, én a helyedbe már feladtam volna régen. - mondta, majd ő is elkezdte verni az ajtót. - Nam WooHyunt zártátok be ide! Tudjátok ti egyáltalán ki ő? 
- Na ezzel is sokat érünk el. Szerinted a csaj, mit akart? - néztem rá. - Miért zárt be ide minket? Attól, hogy híres vagy, neki nem ezt kellene csinálni. - mondtam, majd egyszer nyílt az ajtó, és rögtön WooHyun mögé bújtam el.
- Gyertek ki. - szólt be a csaj, és mi indultunk is kifelé. - Nem akarlak titeket elengedni. De most beszélgessünk. - mondta, mire olyat nyeltem, hogy mindenki meghallotta. - Ki ez a lány veled? - nézett Woohyunra.
- Csak egy stylist. - válaszolt. - És amúgy is, mi közöd van hozzá, hogy ő ki? És ha a barátnőm lenne? 
- Az ultimate biasom vagy WooHyun, és nem szeretem, ha egy lány van az oldaladon. Igazság szerint, most azt akartam, hogy téged elengedlek, és a csajt kicsit megvizsgálom jobban. Amúgy, egy stylist mióta van egy Idollal?- nézett még mindig WooHyunra.
- Ha ő marad, akkor én is. Ugyanis nem engedem, hogy itt tartsd bent. - válaszolta. - És szerintem ahhoz sincs közöd, hogy kivel vagyok, meg kivel nem. Szóval most jobban jársz, ha elengedsz minket, mielőtt még baj lenne. - mondta.
- Ugyan, milyen baj? Ha nem tudnád a telefonod nálam van, a csajnak meg nincs itt, szóval, nem hiszem, hogy bármit is tudnátok kezdeni. - mondta.
- WooHyun.... nos mintha egy kis félelem lenne belül. - súgtam oda neki, mire megfogta a kezem. MEGFOGTA A KEZEM! AZ ÉN KEZEM! Uram....
- Menjünk. - állt fel WooHyun, mire a csaj elé állt.
- Ilyen könnyen nem engedhetlek el titeket. - mondta.
- Már pedig mi elfogunk menni, és te ebben nem akadályozhatsz meg. - mondta, majd csuklómat fogva, kivezetett az ajtón. Ez túl könnyű volt. Ez.....érdekes. Egy éjszakára bezárt egy csaj minket, majd másnap már csak úgy kisétáltunk az ajtón. Mi van? Magyarázza el nekem valaki.
- Ömm.. WooHyun. - néztem rá.
- Mi van?
- Túl egyszerűen jöttünk ki. És a csaj is érdekes volt, mert csak úgy kiengedett. - nos, tényleg érdekes volt.
- Mert volna mást csinálni. Nézz már rá. Az ilyennek van jövője? Csak egy szerencsétlen kis sasaeng. Semmi több. Menjünk. - mondta, majd elindultunk hazafelé.
- A telefonod? - húztam vissza.
- Nem érdekel, majd veszek másikat, azt pedig letiltom. - mondta. Az út további részét csendben tettük meg, és még mindig ezen járt az agyam. Miért zárt be minket egy sasaeng, és miért engedett el könnyen minket másnap. Kattog, kattog, és kattog. Mikor elértünk a házhoz, benyitottunk és SungGyu ijedt arcával találtuk magunkat szembe.
- Hol....jártatok? - nézett hol rám, hol WooHyunra.
- Hosszú történet. - mondta, majd el is ment a szobájába. 
- Elmondod? - nézett rám SungGyu, majd válasz nélkül lépkedtem fel a lépcsőn, egyenesen a szobám felé. - MinRi! MinRi, kérlek! - jött utánam, de a fáradtság olyan szinten eluralkodott rajtam, hogy válaszolni sem tudtam. 
- Ahh. - nyögtem ki ennyit, majd beléptem a szobába, és egyenesen az ágyba kötöttem ki. Az ajtót nem zártam be, mert tudtam SungGyu addig úgysem hagy. Ránéztem az órára, és 13:43 volt. Engem most nem érdekel egy ruha sem.
- Látom elég fáradt vagy, inkább hagylak. Ha elakarod mondani, majd elmondod. - mondta, majd bezárta maga mögött az ajtót. Egy perc sem kellett ahhoz, hogy elaludjak. Igaz, nem 2 órakor kellett volna aludjak, de más választásom nem volt.

Végül is, sikerült reggelig aludnom, mert amikor kinyitottam a szemem, az óra 7:15-öt mutatott. Megfordultam a másik oldalamra, és amivel, vagy jobban mondva akivel szembe találkoztam, az kicsit megijesztett.
- Reggelt! Aludni azt te is tudsz. - mondta, majd ijedtem felültem. 

2. rész

*MinRi pov*

Az első reggelem az Infinite dormjában. Kidörzsöltem az álmot a szememből, és nagy nehézségek árán, de kimásztam az ágyból. Ugyan az óra 8:10-et mutat, de én azonnal hívtam barátnőmet. A telefon mindig a párnám alá van betéve, hogy miért, azt nem tudom. Talán megszokás. Két csengés után már fel is vette.
- Jó reggelt! - szólt bele boldogan a telefonba.
- Reggelt! Hogy érezted magad tegnap? Mikor tudunk találkozni? Mikor ismerhetem meg a B.A.P-t? És mikor ismered meg az Infinite-et? - bombáztam a kérdésekkel, mire ő hangosan belenevetett a telefonba.
- Ma próbájuk van a srácoknak, és megyünk a próbaterembe. De amint szabad leszek hívlak, rendben? Na és nálad mi a helyzet? Rendben vagy? - kérdezte, majd egy nagy sóhaj után kezdtem el a mondókám.
- Igen, persze. Minden rendben. SungGyu nagyon rendes velem, és Sungyeol is. Aranyosak, tényleg. Viszont WooHyun nagyon csendes, és még köszönni se tud. Valami baja van, de engem az nem érdekel. Ha inkább magába fordul, akkor tegye azt. Tegnap kimentem a konyhába vizet inni. Köszöntem, de csak megállt egy percre, de kikerült. Nem tanították meg szegény gyereket beszélni. Mi is fogunk menni azt hiszem próbálni, mintha megemlítette volna SungGyu. - fejeztem be, majd közben egy kézzel próbáltam előkaparni a mai ruhát a szekrényből.
- Ne is törődj vele. Ne zavarjon téged, ha a többiek rendesek veled. Csak ügyesen. Fighting! - próbált lelkileg erőt adni, majd perceken belül leraktuk a telefont, és indultam a fürdőbe. Igazság szerint a tegnapi incidens után semmi kedvem nem volt összefutni azzal a gyerekkel, de muszáj eljutnom a fürdőig. Ahogy kiakartam lépni, valaki kopogott az ajtón.
- Jó reggelt! - jött be SungGyu. - Jól aludtál?
- Reggelt neked is! Igen, minden rendben volt! És nálad? - kérdeztem vissza.
- Minden rendben lett volna, ha SungYeol nem horkol. - nevetett.
- Oh, ezért jó egyedül lenni egy szobában. - mondtam. - Viszont most indultam volna letusolni. Van bent valaki?
- Nincs senki, menj csak. Készítsek neked reggelit? - miközben kérdezett, udvariasan nyitotta nekem az ajtót, hogy menjek csak előre.
- Jó lenne, köszönöm. - mosolyogtam rá.
- Mit szeretnél? Rántotta? Narancslé? - mosolygott ő is vissza.
- Tökéletes lesz. Köszönöm. - mondtam, majd el is foglaltam a fürdőt. Gyorsan lezuhanyoztam, megmostam a fogam, és lófarokba fogtam a hosszú, hullámos hajam. Elindultam vissza, hogy lerakom a pizsit, és rendbe rakom az ágyat, majd megyek vissza a konyhába. Már messziről hallottam Dongwoo hangját. Hogy miért az övét? Mert SungGyu kiadta neki a feladatot, gondolom én, mivel ő jól tud főzni. Minden rendben volt addig míg meg nem jelent WooHyun.
- Reggelt. - köszönt, majd leült az asztalnak ahhoz a részéhez, ahol még véletlenül sem tud rám látni. Köszönöm. A rendességed a sírba fog egyszer vinni, ha így folytatod.
-Sungyeol! - szóltam oda neki, aki még félálomba volt, de felfigyelt és odasietett hozzám.
- Reggelt! - köszönt, majd leült mellém.
- Neked is. Hogy aludtál? - kérdeztem, majd elkezdtünk rendesen beszélgetni. Egy idő után már azt vettem észre, hogy WooHyun nem bírja tovább. Felállt, és itt hagyott mindent, és mindenkit. 
- Megkérdezhetem mi a bajod? - kiabáltam utána, mire mindenki felfigyelt rám, és SungGyu érintését éreztem a vállamon. Jelenleg ő a legnormálisabb a csapatban. Mindenkit szeretek, de úgy érzem a közeljövőben fontos személlyé fog válni az életemben. WooHyun rá se hederített, ment tovább egyenesen. Jól van. Ha te így, akkor én is így.
- Ne foglalkozz vele. Nem szereti, ha a közelében lányok vannak. - mondta.
- Meleg? - néztem rá csodálkozva.
- Nem, nem. Dehogy meleg. Csak csalódott egy lányban még 2 éve, és azóta fél közeledni akárkihez is, és nem szereti ha lányok vannak a közelében.
- És beszélhetek vele normálisan? Fog nekem válaszolni? Én nem akarom bántani, hátha sikerül nekem. - néztem rá, majd elindultam a szobája felé, de SungGyu még utánam kapott.
- Csak óvatosan. És ha nagyon flegmázik, inkább gyere ki. Rendben? - mondta, majd elengedte a kezem, és elindultam afelé a bizonyos szoba felé, ahol WooHyun jelenleg tartózkodik. Minden erőm összeszedve, bekopogtam az ajtón, és vártam a választ. A szoba a konyhával majdnem szemben volt. A konyhaajtóban SungGyu figyelt rám, és várta, hogy bemegyek e. Ránéztem, de ő csak mosolygott. Nem jött válasz a szobából, így benyitottam.
- Bejöhetek? - szóltam be, de nem léptem be az ajtón. Mivel erre sem érkezett válasz inkább bementem. - Bocsánat, hogy kiabáltam veled, de mióta itt vagyok, a hangod nem nagyon hallom. Még köszönni se köszönsz.
- Miért jöttél be? Miért érdekel téged, hogy mi a bajom? Menj csak ki nyugodtan. Majd ha akarok veled beszélgetni, akkor fogok. - mondta szinte durván, majd még mindig tűrve viselkedését, sarkon fordultam és kimentem.
- Na mi volt? - jött oda SungGyu, majd egy erőltetett mosolyt vetettem fel.
- Kizavart. Miért érdekel engem, hogy mi a baja. Ennyi volt. - mondtam, majd elindultam fel a szobába. Kicsit idegesítő a viselkedése. Már normálisan hozzá sem lehet szólni. Jó, akkor majd várja meg, mikor fogok hozzá kedves lenni.
- Nem sokára indulunk a próbaterembe. Jössz? - szólt utánam SungGyu.
- Nem tudom. Ha indultok azért gyere be. Addig meggondolom. - válaszoltam neki, még mindig felfelé menve. Első dolgom újra a telefon volt.
- Szia HaNa.- szóltam bele a telefonba, amint felvette azt.
- Mi történt? Nagyon szomorú a hangod. - kérdezte, és tényleg kicsit elkeseredetten érzem magam, hogy nem tudok WooHyunon semmit segíteni.
- Bementem ma WooHyun szobájába, mert azt mondta SungGyu, hogy nem enged magához lányokat, mert 2 éve csalódott valakiben. Nos, én próbáltam valahogy segíteni neki, de a válasza annyi volt, hogy engem miért érdekel, hogy mi a baja, és hogy menjek ki. Nem volt más választásom, és inkább szó nélkül kimentem. - nagy sóhajok közepette tudtam neki mindent elmondani.
- De bunkó. Ne menj utána. Hagyjad. Ne foglalkozz vele. - mondta. - De most lerakom, mert indulunk. Majd hívlak! Szeretlek! - köszönt el, majd ki is nyomta a telefont. Leültem az ágy szélére, és a legrosszabb kedvemben elővettem a laptopom, és apuéknak is elkezdtem írni egy regényt, hogy minden rendben van, és ne aggódjanak. Mikor ezt mind elküldtem kopogást hallottam az ajtón.
- Gyere! - kiabáltam az ajtó felé, majd belépett rajta SungGyu.
- Na? Fogsz jönni velünk? Mindenki már készül. - nézett rám, majd leült mellém. - Látom, hogy rossz a kedved. Ha szeretnél egyedül lenni itthon, akkor nyugodtan. Nem fog zavarni senki.
- Jól látod, hogy rossz a kedvem. Nem tudok semmit WooHyunról, és kiakaszt a viselkedése. Úgy érzem, mintha most én lennék aki zavar mindenkit. - piszkáltam közbe a kezem.
- Ne törődj már vele. Majd csak feladja ezt. Egész életébe nem csinálhatja, hogy nem enged magához senkit. - mondta, majd felállt. - Lent várunk. De akár itthon is maradhatsz. Tényleg.
- Lehet megyek. Menjetek csak előre. Tudom merre kell menni. Majd megyek utánatok. - mosolyogtam rá.
- Rendben, akkor majd ott várunk. - mondta, majd kilépett az ajtón. Unalmamban inkább lementem. Myungsoo a tükörben állt, és nézte magát.
- Srácok! Milyen a hajam? Jól nézek ki? - igazgatta a barna tincseit. Ezen elmosolyodtam, majd odaléptem hozzá.
- Nagyon jól nézel ki. - mosolyogtam rá, mire egy büszke mosolyt vett fel. - De próbára miért kell a hajadat igazgatni? Nem fellépésre mész, csak próbálni.
- Ha bárhova megyek, akár a fürdőbe letusolni esténként, még oda is megcsinálom a hajam. Akárhogy nem mehetek semerre. - mondta ezt mind halálos komolyan. A nevetéstől már alig tudtam állni, de persze a kis egoman.
- Rendben, nem szóltam. - nevettem még mindig, majd Dongwoohoz léptem.
- Csináljak nektek valamit amíg nem vagytok? - néztem rá, míg ő a pólóját vette felfelé. Nos, így mászkál a házban. Csini felső test. Miket beszélek? A lényeg, hogy készül. Mindenki. Minden merre.
- Tudsz te is főzni? - nézett rám, mintha én bamba lennék, és nem értenék hozzá.
- Nem Dongwoo, csak játszok az edényekkel, meg a hozzávalókkal. Szerinted miért kérdeztem meg? - nevettem. A kedvem egyre jobb, ahogy beszélgetek velük. Mindenki zakkant, de egyre jobban megszeretem őket. - Kimchi jó lesz?
- Srácok! - kiáltott mindenkinek, mire megijedtem. - Kimchi lesz a kaja! Jó lesz mindenkinek? - kiabálta át az egész házat, mire mindenki egy "jó" válasszal letudta az egészet. Mosolyogva elhúztam a konyhába, és elővettem a Kimchihez a hozzávalókat.
- Akkor mi megyünk. - jött oda SungGyu. - Ha kaját csinálsz, utána ellátogatsz hozzánk? 
- Persze. Megyek amint kész lesz. Menjetek csak nyugodtan. - néztem rá, majd mindenki elindult kifelé az ajtón. SungGyu még visszatekintett és intett egyet, majd én is vissza neki. WooHyunt észre sem vettem, hogy kiment. Egyszer úgyis megbeszélem vele, ha kell ha nem. Nekem akármit elmondhatna, de ezt még nem tudja, mert inkább ő bent ül. Amikor kijön az is azért, mert próba, vagy este amikor megy zuhanyozni. Amíg elkészítettem a Kimchit az körülbelül fél óra, majd felmentem és elkezdtem öltözni, hogy akkor én is elnézek hozzájuk. Felhívtam barátnőmet, hogy nem tudunk e utána találkozni. Megbeszéltünk mindent, majd megfésültem hajam, befújtam a nyakam a kedvenc parfümömmel, majd lementem húzni a cipőmet. Mikor elindultam, kulccsal bezártam az ajtót. Fél óra múlva odaértem a próbateremhez, és belépve már próbálták a Man In Love-nak a táncát. Imádom ezt a számot, szóval halkan bementem, és leültem hátra a padra. Mikor észrevett SungGyu rám mosolygott, én pedig vissza. 2 perc múlva abbahagyták, majd SungGyu és Sungyeol csatlakoztak hozzám.
- Minden rendben? Nem gyújtottad fel a házat? - nevetett rám SungGyu, mire ráütöttem a vállára.
- Nem, nem égett le semmi. - próbáltam komolyan mondani, de persze csak nevettek mindketten. 

*WooHyun pov*

Mikor eljöttünk próbálni, rá körülbelül egy órára MinRi is megérkezett. SungGyuval elég jól megvannak. Kezdem azt érezni ezek ketten összejönnek. De engem nem mintha meghatna. Tegnap is, nem értem miért érdekli, hogy mi bajom. Próbálok majd ott lenni, és csendbe megismerni milyen lehet, de nem nagyon akarok többet tőle. A sarokban hárman jól elszórakoznak, míg én SungJongal próbálok beszélgetni, majd figyelmem elterelni róluk. 
- Fáj a lábam. - nyöszörgött mellettem a maknae. - Nem masszíroznád meg? - nézett rám, mire csak felhúztam az egyik szemöldököm.
- Masszírozza meg aki akarja. - nevettem rá, majd kicsikét megütögettem a vállát. - És még nincs is vége a próbának, szóval bírnod kell.
- Persze, még van a The Chaser, amit már unok szinte, akkor még ott van a Destiny. Ki leszek akadva estig. Minthogy moziba ülnénk, és minden jó csinálnánk. - nyavalygott még mindig mellettem.
- Te akartál Idol lenni drágaság. - mondtam neki, majd lefeküdtem a földre, és elkezdtem bámulni a plafont. Az a beszélgetés ott a sarokba nagyon zavar, így inkább mégiscsak felálltam, és kimentem a teremből. Az előtérbe voltak elhelyezve az ásványvizes üvegek, így elvettem egyet, majd lecsavartam a kis tetejét, és meghúztam az üveg tartalmát. Leültem egy székre, ami hozzám volt a legközelebb, majd hallottam, hogy nyíilik az ajtó, és jön ki valaki.
- Mizu? - jött oda a leader. - Miért jöttél ki? És miért ülsz itt? 
- Semmi. Csak jöttem vízért. Nincs kedvem próbálni se. - válaszoltam, majd leült mellém.
- Mit gondolsz MinRiről? Nem sokat beszélsz vele. Tudom, hogy nem nagyon engedsz magadhoz lányokat, de ennek már 2 éve. El kell felejtened. Örökre ezt nem csinálhatod. - próbált ismét biztatni, hogy elég lesz ebből, de még mindig nem tudok ezen túl lenni.
- Nem érdekel a csaj. Ennyi az egész. - válaszoltam.
- Miért nem? Most nem tudsz vele normálisan beszélni? Senki nem viselkedik vele úgy, mint te. Kicsit, csak egy kicsit próbálj meg vele beszélni. Nem kell túlzásba vinni, de legalább köszönj neki. Itt van 2 napja, és még csak azt sem mondod, hogy " szia" vagy akármi. - kezével a nadrágján lévő szegeket piszkálta, miközben hozzám beszélt.
- Nem tudom. Még akkor sem megy. Menjünk. - mondtam, majd felálltam és elindultam az ajtó felé, majd utánam jött. Eltáncoltuk még a Destiny-t majd ismét szünetet tartottunk. Minden egyes tánc után szünetet kell tartani. A kibontott üvegből még maradt kicsi, szóval azt mindet megittam, majd a kukában foglalt helyet az üres palack. 
Mikor minden lehetséges táncot elpróbáltunk, elindultunk hazafelé. Persze, hogy MinRit is elvisszük végülis már velünk lakik. Én előre ültem a sofőr mellé, a többiek pedig hátra. Mikor hazaértünk mindenkinek az előszobába kellett menni, mert MinRi bejelentette, hogy levenné a méreteket gyorsan.
- Oké srácok. Egy gyors méretlevétel, és utána mehettek utatokra. Csak könyörgöm ezen legyünk túl, és utána nem zargatlak titeket tovább, de ezt muszáj megcsinálnom, mert addig nem tudok elkezdeni egy ruhát. - mondta, majd vette is elő a mérőeszközt, és SungGyut mérte le először. Én leültem a kanapéra, és megvártam míg mindenkit lemér. Bár mondjuk jobb lett volna hamar letudni, de már mindegy. Csendbe leültem, majd amikor én következtem, lassan felálltam, majd odalépkedtem MinRi elé. Széttártam karjaim, hogy körbe letudjon mérni. A karom, és a lábam hosszát is lemérte. Rám sem nézett, én pedig csak őt néztem, hogy dolgozik. Kíváncsi vagyok, milyen ruhákat fog készíteni, de ha nem fog tetszeni, biztos nem fogom felvenni. Mindenki leült az asztalhoz, mert a Kimchit fogjuk enni, amit MinRi készített. Hát erre is kíváncsi vagyok. Ha rossz, nem eszem meg. Dongwoo, a "főszakácsunk" mindenkinek rakott egy kicsit a tányérra, majd elénk tette.
- Jó étvágyat! - közölte jókívánságát SungGyu, majd elkezdtük enni. Nos, igazság szerint finom. De jobb nem kimutatni. Szóval, amint megettem mindent elindultam a tv felé. Leültem, majd csatlakozott hozzám ismét SungGyu. 
- Milyen volt? - kérdezte, majd elvette kezemből a távirányítót.
- Finom. De amúgy én ültem ide hamarabb, szóval kérem vissza. - követeltem az irányítót, mire nagy lazán elhelyezkedett, és elkezdett nézni valami filmet. - Figyelsz te rám egyáltalán? 
- MinRi! - kiabált neki, mire ő felkapta a fejét, és idejött. - Ülj le mellénk. Nézzünk egy filmet.- javasolta neki, majd közénk leült. Zavaromban próbáltam inkább a lehető legtávolabb ülni tőle, de nem lehetett, szóval inkább szó nélkül ültem tovább. A szobámba menni nem akartam, mert az már tényleg úgy tűnne, mintha a legnagyobb bunkó lennék ebben a házban. 
- Nézzünk már olyan filmet, amit mindenki szeret. - javasoltam SungGyura nézve, majd meglöktem őt, MinRin keresztül.
- Jöttök filmet nézni? - nézett hátra a többiekre, mire mindenki helyet foglalt. SungJong a földön Myungsooval, és Sungyeolal együtt. Még mellénk fért Dongwoo és Hoya, szóval SungGyu mellett helyet foglalt Hoya, mellettem pedig Dongwoo. De egyikük sem ült MinRi és én közém. Persze, nekem kell MinRi mellett ülni. De legalább így is úton vagyok afelé, hogy megismerem. 
- Hozok popcornt. - jelentette be MinRi, majd odahúzódtam SungGyu mellé.
- Mi az? - kérdezte.
- Miért közénk kellett ülnie? Te csak a rosszat akarod nekem igaz? - néztem rá.
- Nem. Ez az, épp azt akarom, hogy kicsit közelebb kerüljetek egymáshoz. Már mondtam. Itt van 2 napja, és semmi sem történik. Egy értelmes, rendes mondatot nem váltottatok egymással.  - mondta.
- Nem is fogunk. - mondtam, majd visszahúzódtam. Addigra meg is érkezett MinRi a popcornal.
- Kértek? - nyújtotta oda először hozzám a tálat, ami tele volt apró, sajtos popcorn darabokkal.
- Nem. - válaszoltam, majd a tv-t kezdtem el újra figyelni, míg mindenki a popcornal volt elfoglalva. Mintha soha életükben nem ettek volna, úgy viselkednek. Mikor vége lett a filmnek mindenki felment a szobájába, de én még lent maradtam. Azon agyaltam, hogy kezdjek el vele beszélgetni normálisan, vagy inkább még húzzam az időt ezzel. Úgy döntöttem, még nincs itt az ideje, szóval felmentem én is. SungJong a szobában, már szinte meztelenül állt, és csak egy alsónadrág volt rajta.
- Hyung! Megijedtem. - szólt rám, mire én inkább elfordultam.
- Igyekezz már az öltözéssel könyörgöm. - szóltam vissza rá, majd mire odafordultam már volt rajta egy nadrág. Még a póló hagyján.
- Mész először zuhanyozni, vagy menjek? - kérdeztem, mire felvette a cuccait és elindult a fürdő felé. - Igyekezz! - kiabáltam utána. 

*MinRi pov*

Hamar elment ez a nap is. De van olyan érzésem, mintha elfelejtettem volna valamit. Mindegy, ha tényleg elfelejtettem valamit, akkor az úgyis eszembe jut.  Most valami oknál fogva WooHyun nem volt visszataszító, és nem hagyott ott senkit, ha a közelében voltam. A méretlevételnél is folyamatosan azt nézte, hogy dolgozok. Inkább rá sem néztem. Szóval amikor a filmet néztük akkor is, igaz visszautasította a popcornt, de legalább nem hagyott ott minket. Haladás, haladás. Mikor befejeztük a filmnézést, én elmostam minden tányért, és poharat. WooHyun még lent volt egy darabig, aztán ő is felment. Majdnem odamentem hozzá, de inkább nem zavarom. Miután mindenki ott hagyott egyedül, én is elindultam a szobám felé. Ledőltem az ágyra, mert gondoltam most mindenki vár a zuhanyra. 
- HaNa! - ültem fel hirtelen, mert a legjobb barátnőmet felejtettem el. Most már tudom mit felejtettem el.  Amilyen gyorsan csak tudtam, elővettem a telefont, és tárcsáztam is a számát.
- Ne haraguudj! -húztam el az U betűt. - Teljesen elfelejtettelek! A srácok kicsit sokáig próbáltak, és mikor hazajöttünk, akkor vettem le a méreteket. Annyira sajnálom! Holnap kiengesztellek. Viszem magammal Dongwoot. 
- MinRi! Nyugi! Arról volt szó, hogy foglak hívni, amint időm lesz. De mi is kicsit sokáig voltunk. Rendben, de akkor holnap ne menj sehová, és találkozunk. De tényleg próbáld meg magaddal hozni Dongwoot. - nevetett a telefonba, de közben megnyugodtam.
- Rendben, akkor majd holnap hívlak! Amúgy már nagyon akarok a B.A.P-vel találkozni. Mi lenne, ha holnap én mennék, te meg jönnél Pénteken? - kérdeztem.
- Jó rendben. Megbeszéltük. Csak ne jöjjön össze semmi. Amúgy már elkezdted a ruháik tervezését? - érdeklődött, de persze, már minden fejben van.
- Igen, igazából már sejtem milyen lesz. Vagyis már kezdenek alakulni a dolgok, hogy mik illenek hozzájuk. - válaszoltam.
- Mindent értek. De csak ügyesen. Na és WooHyun? - kérdezett arra a személyre, akiről most nagyon de nagyon nincs kedvem beszélni.
- Ma filmet néztünk, és mellette ültem. Nem állt fel, bár a popcornt visszautasította. Haladunk. - nevettem a telefonba.
- Óh, hogy lehet.- nevetett ő is. -" HaNa! Kapd el!"- hallatszott a háttérben, ahogy a B.A.P tagjai kiabálnak.
- Mi ez? - nevettem ismét.
- Himchan dobálja a párnákat. Unatkozik szegény. Most jöttünk haza a próbáról, de teljesen fel van pörögve. Várj egy kicsit. - mondta majd vártam míg visszaér.
- Itt vagyok, csak elzavartam zuhanyozni. - mondta. - De megyek én is, mert én rakom őket rendbe mindig. Illetve a második este, hogy én zavarok mindenkit a helyükre, mert túl pörögnek, még akkor ha épp fáradtnak kellene lenni. Helyettük is fáradt vagyok. Holnap akkor hívlak! Szeretlek! Jó éjt! - köszönt, el majd leraktuk a telefont. Visszadőltem az ágyra, és vártam  a megváltást.
- Hahó! Bejöhetek? - jött be SungGyu. - Bocsánat, hogy nem kopogtam. - nevetett.
- Ugyan, én még csak fetrengek. Semmi erőm most semmihez. - bámultam a plafont továbbra is.
- Fetrengjek veled? - kérdezte, majd odajött és rám nézett. Nem adtam választ, inkább csak mutogattam, hogy nyugodtan feküdjön csak le. Az ágyon keresztbe feküdtünk, a lábunk lógott az ágyról, de az sosem baj, ha van aki szórakoztat. 
- Beszéltem WooHyunnal. - hozta fel ismét a második ember azt a személyt. Mindenki vele van megáldva. Ha nem akar velem beszélni, akkor úgy sem fog, szóval felesleges. - Még mindig nincs itt az idő, hogy tudjon veled normálisan beszélni. Bár már haladás, hogy nem hagy ott, ha a közelben vagy. 
- Én nem fogok utána szaladni. - jegyeztem meg, majd oldalra néztem, és gyönyörű barna szemeivel találtam magam szembe. - Wáó. - csodálkoztam el, majd gyorsan vissza is fordultam, és tovább bámultam a plafont.
- Mi az? - nevetett, de tekintetét nem tudta rólam levenni. 
- Kicsit fura helyzet ez. Nem? - nevettem én is, de nem érdekelt, most jó kedvem van. - De mindegy. Örülök, hogy itt vagy.
- Annak örülök, hogy örülsz. - nevetett még mindig, és tényleg látszott rajta, hogy próbál feldobni, bár nem volt rossz kedvem, még ha úgy látszik is.
- Semmi rossz nincs abban, hogy egymás mellett fekszünk. Ha erre gondolsz. - majd fordult egyet, és elkezdett csikizni, mire én megijedtem, és annyira nevettem, hogy leestem az ágyról. Még jobban kitört a nevetés, amit sikítás követett. Nagyon jól érzem magam, ha SungGyu a közelemben van.
- Hyung! - jött be WooHyun a szobába. WooHyun. A szobámba. WooHyun. El sem hiszem. Mindketten felnéztünk, hogy mi baja, de csak intett, hogy menjen ki. Felültem az ágyra, és vártam, hogy történik e valami. Történt. WooHyun kiküldte SungGyut a szobából. Csak ketten voltunk bent.
- Szia. - köszönt, majd leült volna mellém, ha ijedtemben nem ülök ismét a földre. 

1. rész

"A nevem MinRi, és szeretnék arra az állásra jelentkezni. Sajnos csak az apukám Koreai, az anyukám pedig magyar. Az apukám miatt kaptam a Koreai nevem, és Magyarországon élek. Szeretnék annak az ismeretlen bandának a stylistja lenni. Főiskolán végeztem, és mindenből kitűnő voltam. Ha esetleg megfelelek, akkor minden képen értesítsenek! Köszönöm!" 

- HaNa! - kiabáltam barátnőmnek, aki úgyszintén Koreai származású. A legjobb barátnőm. Akkor találkoztam vele, amikor először mentem ki abba a kis városba, ami Szöul mellett van. Körülbelül 10 éves lehettem akkor. Most mindennél jobban fontosabb személy az életemben.  Jelenleg most itt lakik velünk, és remélhetőleg együtt megyünk vissza.
- Itt vagyok! - jött fel hozzám, mire a számítógép képernyőjére mutattam, hogy olvassa el a levelem. Vissza akarok menni Koreába. Minden vágyam ez volt, ezért lettem stylist. Nem tudom milyen bandához fogok kerülni, de elvileg híresek. Az állásinterjúban nem volt a banda neve, és remélem olyanhoz jutok, ahol nincs zűrzavar, és minden rendben lesz. 
- Olvasd el kérlek, hogy jó-e, és akkor elküldöm. - mondtam neki, majd pár másodperc múlva felém nézett, és mosolyogva nyomott a "küldés" gombra.
- Ha felvesznek? Akkor itt fogsz hagyni? - kérdezte, majd leült az ágyra, ami az íróasztal mellett volt.
- HaNa! Olyan nincs, hogy itt hagylak! Egyedül nem megyek sehová. Te olyan vagy mint a testvérem. Nem hagylak el! - mosolyogtam rá, majd odamentem hozzá, és megöleltem. - Te az életem része vagy! Ha kell, én veszem meg mindkét repülőjegyet, és megbeszélem az igazgatóval, hogy te pedig új fodrász legyél, vagy csak épp segéd. Minden rendben lesz! Ha pedig nem úgy adódik mindketten eljövünk onnan. Veszíteni semmit nem fogunk. - pár percig még megbeszélgettük, hogy mi lesz ha tényleg felvesznek és kijutunk. Ketten Szöulban, abban a nagy városban, azzal a bizonyos bandával akiket még nem ismerünk. 

*2 nap múlva*

- MinRi! Siess! - kiabált HaNa a szobánkból, és ijedten rohantam fel.
- Mi az? - szaladtam oda hozzá, és láttam hogy az ügynökség válaszolt a levelemre. - Ne nyisd meg! Még ne!
- Hamar túl kell legyünk rajta. Minél hamarabb. Ha nincs siker, nem aggódunk, bulizunk egyet. Ha siker, még úgy bulizunk egyet. - mondta, majd megnyitotta a levelet.:
" Kedves MinRi! Megkaptuk a jelentkezésed. Örömmel értesítünk, hogy felvettünk, mint stylist. Sok munka fog rád várni, ezért igyekezned kellesz. Minden papír, ami szükséges akkor kapod, és írod alá, amikor megérkeztél. A repülőjegyet mi küldjük. 1 hét múlva indul a repülő. Páros jegyet küldünk, ha valakit szeretnél magaddal hozni ( családtag, barát ). Szállást is mi adunk, és még küldünk egy levelet a hét alatt, az utazással kapcsolatban! "
- Na nemááár! - bámultam még mindig a képernyőt, és nem tudtam meg sem mozdulni. Koreába fogok utazni.....HaNaval....1 hét múlva.....Új élet.....Új minden....ezt nem hiszem el. Ez most velem történik meg.
- MinRi. - szólt hozzám, és próbált "újraéleszteni" nagy nehezen. - Apud nem is fog jönni akkor? Na és anyud? 
- Apuéknak majd írunk minden nap. Az legyen a legkevesebb. Szóóval, akkor menjünk bulizni. Azt mondtad, hogy elmegyünk! Nem így volt? - néztem barátnőmre, aki már indult is a szekrényhez, és kutatni kezdett a ruhái között. 


*SungGyu pov*

- Srácok, új stylistotok lesz. Ne aggódjatok! Meg van minden oldva! - jelentette be a menedzser.
- Na és hogy néz ki? Szebb nálam? - kérdezte Myungsoo. Jelenleg az egoja már az eget veri.
- Állj le L! - szóltam rá, és megütöttem a fejét hátulról. - Na és mikor érkezik? Mit lehet tudni róla? Aranyos, kedves? Segít mindenben? - dobáltam a kérdésekkel.
- Nem tudni még semmit róla. Nem Koreai. Illetve Koreai de nem itt él. Magyarországon van jelenleg. Az édesapja Koreai. Az anyukája magyar. Ennyit róla. Na de most próba! A koreográfus mindjárt itt van. Csak ügyesen! Fighting! - majd egy fordulattal itt is hagyott minket.
- Magyar-Koreai! - ábrándozott Sungyeol. - Hyung! Biztos csinos! És....
- Állj le te is! Belőled is sok lesz már! - szóltam közbe, és inkább bevágott egy "durcit".
- WooHyun, mi lenne ha a telefont eldobnád a picsába, és felállnál? Már unom, hogy ezt csinálod minden próba előtt. Inkább gyakorolni kellene, ha még nincs itt a koreográfus. - szóltam rá, majd mintha le se szarta volna, tovább folytatta. Nos, WooHyun, nem az az átlagos ember. Mindig flegmázik, és semmi önbizalma. Mindig összezavar, és egy lányt se enged magához.
- Sziasztok srácok! - jött be a koreográfus, és elkezdtük a "The Chaser"-nek a táncát próbálni. Mikor mindezen túl voltunk, hazafelé már mindenki aludt a kisbuszban. 

*1 hét múlva* - *MinRi pov*

- HaNa! Minden megvan? - kiabáltam az előszobából, fel a szobánkba. - Siess, mert nemsokára indul a géép!
- Megyek már! - hallottam fentről hangját, majd egy pillanat alatt már lent is volt. - Akkor elviszel minket? - nézett apura, és már fogta is bőröndöt. Anyutól elbúcsúztunk mindketten, előadta szent beszédét, és ölelések közepette elindultunk kifelé.  A kocsihoz érve bepakoltunk mindent, majd ketten hátraültünk, és addig néztük a házat, míg látókörünkben benne volt. "Szia házikó! Remélem nemsokára találkozunk! " -gondoltam magamban, és visszafordultam előre. 10 perc múlva már a reptéren voltunk, és mindketten hatalmas ölelések közepette elbúcsúztunk aputól is. Ő is elmondta szent beszédét, hogy vigyázzunk egymásra, és mindig egymás mellett legyünk. Ha nem tetszik a banda, nyugodtan jöjjünk haza, majd ő küldi a repülőjegyet, és a többi. 

24 óra múlva már Szöul repülőterén vártunk arra a személyre, aki elvisz minket a szállásra, majd a bandához. 10 percet kellett várni rá, már azt hittük nem fog jönni, és mehetünk vissza. De nem így történt. Egy magas, öltönyös pasas állt meg előttünk, és rögtön követnünk kellett. 
Fél óra múlva megérkeztünk a szállásra. A szállás közel volt a Woolim Ent.-hez, hogy ne kelljen annyit gyalogolni. Lepakoltunk mindent, és a csávó szólt, hogy menjünk be az ügynökséghez, mutatkozzunk be, aztán elvisznek a fiúkhoz. Mikor beértünk az igazgatóval találtuk szembe magunkat.
- Üdv! Én vagyok MinRi, és ő a barátnőm HaNa. - mutatkoztunk be mindketten, és leültünk egy bőrkanapéra. Az iroda nem volt hatalmas, de kicsi sem volt. A falak narancsos árnyalatokban mutatkozott, és az íróasztal előtt állt két szék, de mi nem ott foglaltunk helyet. Mikor ő is bemutatkozott mesélt pár dolgot. 
- Sok dolgod lesz a srácokkal, és mindig újabbnál újabb ruhát kellesz tervezni. De ezt nem is mondom, mert ez a lényeg az egésznek. Remélem jó munkát fogsz végezni, és bízhatunk benned. - mondta.
- Igen, mindent megfogok tenni, hogy jó munkát végezzek. Viszont szeretnék kérni valamit ha lehetne. - néztem rá, majd vártam a jelet, hogy elmondhassam amit akartam.
- Tessék.
- Nos, a barátnőm fodrász. És szeretném ha neki is lenne állása. Nem baj, ha nem főfodrász, de legalább segéd hadd legyen. Hogy ő is tudjon keresni. - kértem meg, majd vártam a reakciót.
- A helyzet, hogy sok fodrászunk van már. És nem igazán tudom őt most berakni. De ha úgy megfelel, hogy nem ugyanannál a bandánál fog dolgozni, mint ön, akkor adnék neki egy munkát. - mondta, majd mindketten mosolyogva vártuk, hogy ki lesz az a banda akinél ő fodrász lesz. . - A banda, ahová küldeni fogunk, az a B.A.P. De az ugye nem itt van. Ők kicsit messze találhatók, és lehet, hogy nektek külön kellesz lennetek. HaNa odaköltözik a B.A.P dormjába, ön pedig az Infinitehez. Úgy megfelel?
- Infinite? B.A.P? Külön? . - csodálkoztam. Nem akarok a barátnőm nélkül lenni, de ha úgy nézzük, akkor minden nap találkozhatunk, ha nincs sok meló. - HaNa? Neked megfelel így? - néztem rá, és bár láttam az arcán, hogy neki sem a legjobb hogy külön leszünk, de a munkáért mindent.
- Persze, nekem tökéletes! - válaszolt, és megfogta a kezem. Tudom, de mást nem tehetünk. 
- Köszönjük, akkor mi megyünk. - szólalt meg mellettem az öltönyös pasas, és mindketten felállva indultunk el.
- Mi is köszönjük. - köszöntem meg.
- A B.A.P menedzserét felhívom ma, hogy tudjon róla. - szólt utánunk, de mi már nem fordultunk meg még egyszer megköszönni. Az autóban HaNa teljesen csendben ült mellettem, próbáltam neki minden jót mondani, de nem igazán érte meg. Persze mindketten örülünk, hogy én az Infinite csapatához kerülök, ő pedig a B.A.P-hez de az nincs közel. A lényeg, hogy mindketten meg fogjuk oldani. Amikor a szállásra értünk, ahol laktunk volna, újra kezünkbe vettük a bőröndöket. Először HaNat vittük a a TS. Ent.hez, és bementem vele, hogy elrendezzenek mindent. Persze, ő már mehetett a srácokhoz, szóval egyből oda is vittük. Igazából most, hogy a barátnőmmel külön leszünk, még a B.A.Phez sincs kedvem. Majd üdvözlöm őket, meg minden, plusz annyit fogunk találkozni, hogy már unni fogom. A lényeg, hogy bementünk a dormba.
- Nos, itt MinRi, és HaNa. Csak HaNa lesz veletek, MinRi nem. - mondta az öltönyös fickó a srácoknak, akik szerintem azt gondolták, hogy majd én is itt leszek, de tévedtek gyerekek, ez nem jött össze.
- Minden rendben lesz? - néztem HaNara, majd hatalmas ölelés után, elindultunk az Infinite dormjához. 


*SungGyu pov*

- Jól van srácok. Nem sokára idejönnek! Remélem mindenki kész. WooHyun? - néztem Sungyeolra, aki vállát meghúzva jelezte, hogy nem tudja merre található. - Az Isten áldja meg! - indultam meg, és elkezdtem keresni ezt a barmot. Hogy neki mindig ilyenkor kell eltűnni. Benyitottam a szobájába, és láttam, hogy alszik. - Nam WooHyun! - szóltam rá szinte kiabálva. - Az új stylistunk ide fog jönni, te pedig az ágyat nyomod. Elhiszem, hogy fáradt vagy, de legalább addig legyél fenn, míg el nem mennek. - majd karját megfogva húztam fel az ágyról. - Kérlek! 
Pár perc múlva már mindenki lent volt WooHyunnal együtt, és vártuk az új stylitot. Míg ideér, a tv-t néztük, és beszélgettünk. Dongwoo minden hülyeséget elmondott, hogy ha kell ő vigyázni fog rá, és majd megismerkedik vele rendesen, aztán majd segít neki mindenben. Persze ez mind csak beszéd. Van 5 fodrászunk, mindnél elmondta ezt, de egyiknél se tartotta be. És akkor a stylistokról nem is beszélek. Csengettek. Ezek szerint megérkeztek. Egyből az ajtóhoz siettem és nyitottam nekik.
- Na sziasztok! Gyertek beljebb. - intettem nekik, hogy menjenek csak menjenek.
- A nevem MinRi. - hajolt meg előttem, és láttam rajta, hogy zavarban van. Biztos ismer minket. Tuti, hogy Inspirit a csaj.
- Az én nevem...
- Kim SungGyu. Ők pedig Jang Dongwoo, Nam WooHyun, Lee HoWon, Lee SeongYeol, Kim Myungsoo, és Lee SungJong. Tudom kik vagytok. - szólt közbe.
- Meg sem lepődök. - nevettem el magam.
- Ő veletek fog lakni. Mást nem tudtok csinálni, szóval vezessétek fel a szobába, és mutassatok meg neki mindent. - szólt a csávó aki MinRi mellett állt. Láttam WooHyun arcán, hogy nem tetszik neki, de ez engem meg nem érdekelt.
- Azért hoztatok bőröndöt? Nekem rendben. Srácok? - néztem a srácokra, majd a mosolyból kivettem, hogy minden oké lesz.
- Éhes vagy? Csináljunk neked valamit? - kérdezte Dongwoo, majd felállt.
- Nem vagyok éhes, köszönöm. - a válasza után felkísértem a szobájába, és próbáltam neki segíteni pakolni meg ilyenek, de inkább egyedül csinált mindent. - Én itt leszek. Ha kellesz segíteni valamiben akkor rám számíthatsz. Viszont, ha kész vagy akkor lemehetnénk nézni valami filmet, ismerkedni meg ilyenek. Úgy is már itt fogsz lakni egy darabig szerintem. Ha WooHyun flegmázik, vagy valami, nem törődj vele.- mondtam neki, miközben figyeltem, ahogy pakolászik. - Rendben, én benne vagyok. És már akkor feltűnt, hogy fura személyiségű, amikor beléptem a házba. Rajta megakadt a szemem. - mondta, majd pakolászott tovább. Megvártam míg mindennel kész, majd együtt mentünk le a nappaliba, és leültünk a kanapéra. Odajött mindenki, csak egy ember nem: WooHyun.
- Hallottuk, hogy Koreai vagy, de nem itt laksz. Elmeséled a történetet? - néztem rá, és elkezdte.
- Nos, igen. Az apukám Koreai csak. Anyu, mikor fiatal volt, neki is minden álma az volt, hogy Koreába jöjjön. Sikerült is neki, mint szakács elhelyezkedni, aztán ismerkedett meg apuval, az utcán. Megszerették egymást, és anyu addig nem is jött haza míg össze nem házasodtak, és míg meg nem születtem én. Aztán hazamentek Magyarországra, de volt amikor apunak vissza kellett jönnie, mert ő ügyintéző volt. Aztán mikor 10 éves lehettem, akkor jöttem először Koreába. Nagyon megszerettem ezt a helyet, és akkor terveztem el, hogy remélem én is itt fogok dolgozni. Az álmom most vált valóra, és remélem nem rontja el semmi. - fejezte be, és zavarában csak mosolyogni tudott. - Ez igen. Szép történet. Remélem sokáig itt fogsz maradni. - mondta Sungyeol.
-Remélem én is, és azt is, hogy nem zavar el senki. - ebben WooHyunra céloztam. Olyan magának való. Semmivel nem törődik, és most sincs itt. Nem mintha érdekelni.- Ömm...mivel elfáradtam az utazásban, és a járkálásban, mi lenne, ha holnap venném le a méreteket? - néztem rájuk,  és mindenki elkezdett bólogatni, hogy megértették.  
- De nem úgy volt, hogy filmet nézünk? - nézett rám Sungyeol.
- Deee, de ha MinRi fáradt, akkor nélküle ne nézzünk filmet. Mostantól szerintem ha szervezünk valamit, őt ne hagyjuk ki. - mondtam, majd kicsit a száját lejjebb eresztette. Innentől kezdve, mindenki a szobájába ment, és készültek az alváshoz. MinRit felkísértem a szobájába, és egy öleléssel kívántam jó éjt.
- Reggel találkozunk. - szólt utánam, és egy mosollyal válaszoltam. Persze, hogy  találkozunk. Kezdem megkedvelni a csajt. Nagyon aranyos, és tényleg remélem, hogy sokáig itt lesz.

*WooHyun pov*

Igen, nos nem volt kedvem lemenni, és végighallgatni a kis történetét. Nem akartam új stylist, és azt sem akartam, hogy egy lány lakjon a házban. Mindenkit beengedünk ebbe a házba, de mi van ha csak egy sima rajongó, és tönkre akar tenni mindent. Én még nem bízok benne. Kell az idő. SungJong jött be a szobába, ugyanis együtt kaptuk a szobát.
- Mehetek valamit enni esetleg? - néztem rá.
- Akarod, hogy Dongwoo csináljon valamit? - kérdezte, majd elkezdett öltözni.
- Nem kell. Mindenki a szobájában van? A csaj is? - néztem újra rá, majd felálltam, és kinéztem. Jelenleg senki nem volt kint, így elindultam a konyha felé bekapni valamit. Kimchit ettem, és narancslevet ittam hozzá. Mikor meghallottam, hogy valaki jön lefelé, gyorsan felálltam, mert nem akartam a csajjal összefutni. Mikor megláttam, hogy csak Myungsoo az, megnyugodva ültem vissza.
- Mi az? Talán megijedtél? - nyúlt a hűtőbe, ő is a Kimchiért. Leült mellém, és elkezdte enni.
- Nem ijedtem meg, csak nem akartam a csajjal találkozni. - mondtam, majd ismét beleharaptam.
- Miért nem akarsz vele találkozni? - mondta tele szájjal.
- Kezdjük ott, hogy tele szájjal nem beszélünk. Kettő, mert nem szimpatikus, és én nem akartam ezt. - válaszoltam, majd mikor megettem mindent, a mosogatóba tettem a tányért.
- Elmosni ki fogja? - szólt utánam, de mintha meg se hallottam volna, vissza mentem a szobámba. SungJong már aludt, de én még csak le se feküdtem. Az járt a fejemben, hogy még zuhanyozni sem voltam, de nekem nem volt se kedvem, se erőm. De nagy nehézségek árán, de felálltam, és elindultam a fürdő felé.
- Szia. - jött velem szembe MinRi, mire én megálltam, és azon gondolkoztam, hogy kerüljem el. Mivel már semmi esély nem volt rá, inkább nem köszöntem, és tovább mentem. Mikor rendbe tettem magam, és lezuhanyoztam, próbáltam úgy visszamenni a szobába, hogy ne találkozzak vele össze megint. Sikeresen el tudtam menni a szobámig, majd lefeküdtem az ágyra, és mivel álom még nem jött a szememre, a plafont bámultam, és hallgattam SungJong szuszogását.